Skip to content

2. futam: Katar

Maszosz 2023/24-es bajnokság

A második futamra már összejött a 20 fő, de még így is három tartalék versenyzővel egészültünk ki. Bárány Péter helyett Nagy-Jakab Zsolt, Máté Robi helyett Tercs Norbert, – mindkettő az Alpinban- míg Gagna Kende helyett Lobanov Richárd indult az Alphatauriban.

Az időmérő 18 perces volt. Vincze Dávid nem hazudtolta meg magát. Mint ahogy a japán futam után adott interjúban elmondta, hogy a Katart megszeretné nyerni. Komoly előnnyel nyerte meg az időmérőt 1:20.119 eredménnyel. Az első futamon hiányzó Marek Godek szerezte meg a második helyet több mint 4 tized lemaradással. A harmadik Kovács Roland lett. Ami érdekesség, hogy a negyedik Árok Zoltán és a tizedik Lobanov Richárd között csak majd 4 tized másodperc volt csak a különbség. Ez jó előjel, hogy a futamon várhatóan izgalmas csaták lesznek.

Ezen a futamon egy kiállást tervezett a többség A kemény és a lágy gumival. Viszont a rajtnál felváltva indultak hol ezzel, hol azzal. A rajt jól sikerült. Vincze Dávid be ragadt a rajtnál és már az első kanyarban Marek Godek és Kovács Roland is megelőzte. Ekkor majd két szektoron keresztül egymás mellett autózott Vincze és Kovács, és a harmadik szektorhoz érve sikerült Vinczének a második helyre visszajönni. Nagyon szoros volt az első körökben a verseny. a középmezőnyben hosszú vonat alakult ki. A hatodik körben Kovács megelőzte Vinczét a DRS zónában, ezzel visszavette a második helyet, míg Marek Godek már majd 2 másodperccel elhúzott az élen. A kerékcserék után újra visszaállt a futam elején fel állt sorrend. Tóth Gergő és Déri Dani mindvégig óriási csatában voltak, míg végül Tóth Gergő lélegzetnyi előnyhöz jutott a 4. helyen. Ezen a futamon nagyon sok volt a pálya elhagyás. Ahogy a valóságban is. Még a futam előtti pénteken figyelmeztettem a versenyzőket, hogy nagyon könnyen ki lehet sodródni a nagy tempó miatt és lehet számítani a vágásokra, illetve a magas üzemanyag fogyasztásra.. Bizony az utolsó körökben már 11 pilótánál volt többségében 3 sec büntetés, de volt olyan is aki 6 és 9 másodperc büntetést is összeszedett. 29. körben jött a dráma. Előszőr Marek Godek autójában kifogyott az üzemanyag és fokozatosan visszaesett. Ugyanekkor Kovács Rolandnak is porzott a tankja. Az eddig a 4. helyen autózó Tóth Gergő ölébe hullott a második hely. Ráadásul Déri Dániel is megelőzte a célvonal előtt Kovács Rolandot. A Haas csapat ezzel a malőrrel rendesen eltaktikázta magát. Végeredményben Vincze Dávid majd 9 másodperccel megnyerte a Katari Nagydíjat. óriási meglepetésre Tóth Gergő lett a második és a harmadik helyen Déri Dániel futott be.

A második futam után Kovács Roland vezeti a bajnokságot 62 ponttal. Második helyen 59 ponttal Vincze Dávid, és a harmadik Varga Gábor. Tóth Gergő hiába lett második és futotta meg a leggyorsabb kört, mellyel még plussz 3 pontot kapott, de így is csak a negyedik helyen zárt a második futam után. Végül, de nem utolsó sorban minden tisztelet a 20 pilótának, akik végig mentek a katari futamon, egyetlen versenyző sem esett ki. A következő futam Austinban lesz. A sprintkvalifikáció miatt ismét előre kell hoznunk a maszosz futamát, mivel az M4 sport 19,30 kor sugározza a sprintkvalifikációt és éjfélre a sprint futamot. Mivel nálunk is lesz Sprintfutam, ezért minden valószínűség szerint 20 óra helyett 17,45 kezdjük az Austin futamot.